8:00-8:45 A programot beszélgetéssel indítottuk. Megkérdeztük a gyerekektől, hogy van-e közöttük, aki már esetleg tudja, mivel szeretne foglalkozni, ha felnő. Volt, aki tudta, hogy mi szeretne lenni, vagy külföldön szeretne dolgozni, stb. Elmondtuk, hogy a pályaválasztás még jócskán előttük áll, de már most tenniük kell azért, hogy majd később felvegyék őket abba az iskolába, ahova menni szeretnének, így majd eljuthatnak álmaik hivatásához. Közben kitöltöttek egy önismereti tesztet, hogy milyen beállítottságúak: humán, reál vagy mindkettő. Elmagyaráztuk, melyik fogalom mit takar. Személyes tapasztalatok arról, hogy mennyire fontos az önismeret a megfelelő hivatás megtalálásához.
9:00-9:45 Játék: a gyerekek kaptak a hátukra egy cetlit egy szakmával, úgy, hogy ő nem tudta, mi az. A többiek körülírták, ebből kellett kitalálni, mi a foglalkozás neve. Mindenki sorra került, aki szeretett volna.
10:00-10:45 Videókat néztünk kevésbé közismert foglalkozásokról, mint például stewardess, grafikus. Beszélgettünk arról, hogy mindegyik szakmának vannak különféle feltételei, személyes kritériumai, illetve veszélyei, vagy éppen kizáró tényezői. Néztünk videókat a „Hogyan készült” sorozatból, így virtuális üzemlátogatáson vehettek részt a gyerekek.
11:00—11:45 Plakátkészítés volt a program csoportban vagy egyénileg szakmákról, illetve aki még nem tudta, mi szeretne lenni, illusztrálhatta hobbiját, érdeklődési körét. Otthonról hozhattak képeket, újságcikkeket, vagy lerajzolhatták a délelőtt látott, megismert szakmákat.
Úgy láttuk, hasznosan és érdekesen telt a délelőtt, a gyerekek lelkesek, érdeklődők voltak. Örülök, hogy az osztályt most kicsit más szemszögből is megismertem, mint osztályfőnök. Jó volt együttműködni az egyik szaktanárral, így mindketten „adtunk valamit” a gyerekeknek tanórán kívül is.
2020.11.02.
Havran Mihály
NNéma-Lakatos Marianna
A pályaorientációs nap keretében a „Foglalkozásbemutató filmek” közül megnéztünk hármat. A filmekkel kapcsolatban Sas Éva néni kérdéseket tett fel, melyekre a gyerekek ügyesen válaszoltak. Kalóné Markovics Rozina néni az agrár szektorról tartott érdekes előadást. Én különleges szakmákról, mesterségekről készítettem szókirakót. Nem volt egyszerű a feladat, de segítséggel mindegyik sikerült. Az utolsó feladat a szókirakóhoz kapcsolódott. A csoportok az általuk választott különleges szakmához cégért terveztek.
Sántáné Illés Vilma
2020.november 2-án került sor iskolánkban a pályaorientációs nap megrendezésére. Az idén ez osztálykeretben zajlott. Mint osztályfőnök először arról beszéltem a gyerekeknek, hogy milyen iskolatípusokba lehet menni az általános iskola után. Beszélgettünk arról, hogy melyikben milyen képzés folyik. Az iskolatípusokhoz konkrét iskolákat is kötöttünk, ezeket röviden bemutattam. Beszéltem a kollégiumról, a hiányszakmákról, a kétszintű érettségiről, a nyelvvizsgáról. A gyerekek nagy érdeklődéssel hallgatták és sokat kérdeztek. Ezt követően a 6.c osztállyal együtt olyan kisfilmeket néztünk meg, melyen a tanulókat érdeklő szakmákat mutattak be (előzetesen felmértük a tanulók érdeklődését). A kisfilmekkel kapcsolatban 5-6 kérdést tettem fel. Ezután Kalóné Markovits Rozina tanárnő előadását hallgattuk meg. Ő az agrár szaktort mutatta be a gazda munkájától a vadőrig. Majd Sántáné Illés Vilma tanárnő szókirakó játéka következett, itt különleges, ritka foglalkozásokról hullott le a lepel. Rajzos feladatként egy ilyen kiválasztott mesterséghez cégért kellett tervezni. Hamar eltelt a nap, jó hangulatú, érdekes délelőtt volt.
A pályaorientációs napon a gyerekek különböző foglalkozásokkal, szakmákkal ismerkedtek meg játékos formában. Meséket, kisfilmeket néztünk meg különböző foglalkozásokról, majd beszélgettünk a filmekben látottakról. Interaktív feladatokat oldottunk meg. Játékos feladatlapot, totót töltöttünk ki. A délelőtt végén a tanulók illusztrációt készítettek arról a szakmáról, amivel szívesen foglalkoznának felnőttkorukban.
A gyerekek aktívan vettek részt a programokban, sok új ismeretet szereztek ezen a napon.
Borosné Varga Mária
Buzás Katalin