A körösladányi Tüköry Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola csatlakozott az Országos Rendőr-Főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága és a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) által megrendezett Biztonság Hetéhez, melyre az idén szeptember 23-28 között került sor. A Biztonság Hete célja a közlekedési balesetek megelőzése. Az iskola közlekedésbiztonsági programjai a kerékpáros közlekedési kultúráról, a közlekedésbiztonságról, a helyes és szabályos magatartási formákról szóltak. A szülők bevonásával erősítették a gyermekek és a családok biztonságát.
A Biztonság Hetét egy szürkületi kerékpározással zárták, egy előre kijelölt útvonalon, melyet a polgárőrök biztosítottak. A közös kerékpározásra való felhívás szövege így szólt: Kerekezz velünk az életért, mert Belőled csak egy van! A hiányos felszereltségű kerékpárok tulajdonosai, nagy örömükre, első és hátsó világítást, valamint prizmát vehettek át. A legszabályosabban felszerelt kerékpárok tulajdonosait megjutalmazták.
2019. május 22-én a Határtalanul pályázatnak köszönhetően iskolánk 35 diákja 4 kísérő pedagógussal háromnapos tanulmányi kirándulásra indult Erdélybe. Utazásunk alatt idegenvezető segített bennünket.
Az első állomásunk Arad volt, ahol városnézésen vettünk részt. Megtekintettük a város legjellegzetesebb épületeit, s megismerhettük azok építési stílusát. Ezen a napon megtekintettük a dévai várat, majd birtokba vettük szállásunkat a Szent Ferenc Alapítvány vendégházaiban.
A második napon Gyulafehérvárra látogattunk, ahol lehetőségünk nyílt a város templomainak megtekintésére. Gyulafehérvárról Piskibe utaztunk, ahol bebarangoltuk a helyi arborétumot. Az esti órákban visszatértünk szállásunkra, ahol megismerkedtünk a helyi gyermekekkel, majd átadtuk számukra diákjaink szülei jóvoltából összeállított adományunkat. A napot egy Déva-Körösladány focimeccs zárta, ahol a helyi gyerekek győzetek.
Július 24-én, az utolsó napunkon felkerestük Vajdahunyadvárát, és megtekintettük a történelmi emlékeket.
Lelkesen, sok-sok élménnyel tértünk haza.
Kísérő pedagógusok: Daruné Varga Mária, Tóth Gabriella, Havran Mihály, Horváth Tamás

Iskolánk 39 diákja tegnap Budapestre utazott, ahol a Polar Klíma jóvoltából részesei lehettek a Fővárosi Nagycirkusz előadásának. Örülök, hogy kísérőként részt vehettem, nagyon színvonalas műsort láthattunk, emellett pedig igazán pazar ellátásban részesültünk.
Iskolánkban május 16-án Tehetségmérést végeztünk. Az 5.b osztàly tanulói először egy szókincstesztet, majd egy problémamegoldó tesztet végeztek el a számítógépeken.
2019. május 13-án megrendeztük iskolánk felső tagozatán szavalóversenyünket. Nagy örömünkre szolgált, hogy idén is sokan megmérettették magukat versmondásból: 5. és 6. évfolyamon 8-8 tanuló, 7. és 8. évfolyamon 7 tanuló.
A gyerekek szorgalmasan készültek a megmérettetésre, melynek meglett a gyümölcse: minden gyermek emléklappal térhetett haza.
A zsűri 5. és 6. évfolyamon, továbbá 7-8. évfolyamon a három legszebben szavaló gyermeket oklevéllel és könyvjutalommal díjazta.
Díjazottak 5. évfolyamon:
I. Radics Enikő 5. b
II. Papp Réka 5. b
III. Tóth Levente 5. c
Díjazottak 6. évfolyamon:
I. Kovács Péter 6. a
II. Halász Bettina 6. a
III. Molnár Bianka 6. a
Díjazottak 7-8. évfolyamon:
I. Szobavári Liliána 8. a
II. Uhrin Mónika 8. a
III. Mikó Attila 7. a
Tudásbajnokság első féléves eredményei: